Diéta gyermekkorban?
Részben igazad van, a gyerekeket valóban tilos (lenne) diétáztatni, ha a megfelelő módon, a megfelelő tápanyagokat kapná a szervezetük. Nekem ugyan még nincs gyerekem, de az elmúlt 25-30 évemet fiatalok körében (is) töltöttem, és látom a riasztó helyzetet. Sajnos a statisztikák is ezt bizonyítják, az iskolában körülbelül minden ötödik gyerek túlsúllyal küzd. Borzasztó kényes témakör ez, hiszen a szülőket sokszor nem zavarja ez az állapot, kifogásokat keresnek, vagy egyszerűen tehetetlennek bizonyulnak.A kisiskolások nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a háziorvosok sem tudnak épkézláb táplálkozási tanácsokat adni, hiszen nem ez a szakterületük. Ha pedig a kevésé zsíros, cukros ételek alacsonyabb fogyasztását javasolják – nos szerinted melyik nebuló fogadja meg? Mindenképpen erősebb hatás kell, mint egy havonta látott fehérköpenyes tanácsa. A tiniknek még nehezebb, hiszen ők már elindultak az önállósodás útján, mindent jobban tudnak, mint a tökcikis felnőttek, a netről úgyis mindent meg lehet tudni.
Rendszeresség – ahogy nálad is!
A gyereked étkezésénél is ugyanúgy a minőségi és mennyiségi kérdéseket kell szem előtt tartanod. Ha már korán megtanulja a napi ötszöri étkezést, akkor később sem fog fél napokig koplalni. Étkezésnek számold, ha egy almát elrágcsál egy szál répával. Ha a lakásban széthagyott nasik hevernek, akkor ne csodálkozz, ha a főétkezéseknél nem éhes!
Egészséges diéta gyermekkorban
Miből mennyit?A kiskorú gyermeked „diétás” programja több ponton különbözik a Tiedtől, de a fogyás legfontosabb alappillére, a diétás étrend közös. A gyermekednek is ugyanazokat a tápanyagokat kell bejuttatni a szervezetébe, fehérjét, jó minőségű gyors és lassú felszívódású szénhidrátokat, zsírsavakat, rostokat, folyadékot. Igaz, nem ugyanolyan arányban és ugyanolyan szigorral. A gyerekednek nem kell hidegen csirke-rizs-saláta-zöldséget enni ételes dobozból a nagyszünetben.
Nincs is rá szüksége, a 2 g fehérje/ testsúlykg elv nem szükséges, hiszen még nem beszélünk felépített, fejlett izomzatról. Tinikorban azonban már lehet 1-1,5 grammos szorzóval kalkulálni, fiatalabb korban még nem szükséges ennyire precízen számolgatni.
Na és az üdítők… A gyermeked étkezése mellett a folyadékbevitel is kulcsfontosságú, nem csak a „mennyit”, hanem a „mit” kérdésében. Kell magyarázni a cukros, szénsavas üdítők kiiktatását? A kóláról nem beszélve?! A rostos gyümölcslevek ugyan egészségesebbek, de még a 100%-osak sem százszázalékosak, a szomjoltásra pedig teljesen alkalmatlan, túl sűrű és tömény hozzá.
Te mit gondolsz? Mennyire nevelheted, befolyásolhatod a gyermeked étkezési szokásait? Vagy inkább átháríthatod (idő és elfoglaltság hiányában) az iskolára, a pedagógusokra? Gondolkodj el ezen egy kicsit, holnap folytatjuk a témát! Addig is, ha kérdésed van, tedd fel itt, azonnal válaszolunk!
PeakGirls - Palatinus Tünde
Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése